Marianna
Marianna egyedül neveli két, fogyatékkal élő gyermekét. Edina vakon született, Kinga pedig oxigénhiányos állapotban, melynek...
István
István 2021-ben munkáját elvesztette, rákbetegséget diagnosztizáltak nála. Mivel munkaviszonya korábban szűnt meg, így táppénzre nem volt...
Gyula
Gyula idén lesz 70 éves. Egyedül él. 2021-ben kétszer is átesett a koronavírus fertőzésen, amelynek lefolyása súlyos volt. Feleségét is a...
Edit
Edit középiskolás, jó tanuló. Szüleivel él. Édesanyja beteg, ezért nem tud munkát vállalni, édesapja is krónikus beteg, csak négy órában...
Ábel
Ábel 62 éves, 2021 decemberében Covid miatt kórházba került. Lélegeztető-gépen volt, tüdeje 85 %-ban érintett a betegségben....
Ágnes
Ágnes 60 éves, egyedül él. A járvány miatt elvesztette a munkáját, és azóta az egészségi állapota is megromlott. Jelenleg...
Erika
Erika egyedül él egy, az önkormányzat szociális programja által kapott bérlakásban. Takarítóként dolgozik. Igen szerényen él. Inkább nem...
Piroska
Piroska felnőtt, beteg fiával él együtt. Megélhetésükre mindössze Piroska 54.000 forintos nyugdíja jut – nem csoda, hogy abból még úgy is...
Lujza
Lujza 43 éves, mozgáskorlátozott. Nyugdíjas édesanyjával él önkormányzati bérlakásukban. Lujza egész napos segítségre/ellátásra szorul....