Nóra
Nóra állami gondozásban nőtt fel. Sikerült megtalálnia élete párját, akivel tavaly össze is házasodtak. Három pici gyereküket gyönyörűen nevelik.
Nóra anyja lakásának bérleti jogát megkapta az önkormányzattól, aminek az volt a feltétele, hogy a lakáson felhalmozott tetemes tartozást vissza kell fizetniük. Ezt 3 éve elmaradás nélkül törleszti a fiatal család. Emellett a lakást egészen lelakott, lakhatatlan állapotban vették át, amit sikerült önerőből helyrehozniuk. Sajnos azonban a lakás nagyon erősen elkezdett penészesedni, ami kisfiuknál súlyos asztmás tüneteket okoz. Az önkormányzattól bár kaptak cserelakást, azonban az asztmás tünetek továbbra is fennmaradtak.
A kisfiú számára egy inhalátort vásároltunk, mely remélhetőleg hatékonyan támogatja a tünetek visszaszorítását.
Adományozó: Beck Andrea
Comments